Ezel idézetek

Elhiszem, hogy mindent tudni akarsz, csakhogy a tudáshoz tettek kellenek. (...) Először is döntened kell... Ki kell találnod azt, hogy melyik irányban haladsz tovább. Mész tovább az ismeretlen úton, vagy megállsz ezen a ponton. Ha maradsz, ahol vagy, mostantól azt fogod látni, amit látni akarsz bármit is ábrázoljon a kép, de ha folytatod az utadat, ki tudja mikor tudod meg mi van rajta.

Amikor már úgy éreznéd, megvan a megoldás kulcsa, abban a pillanatban jön egy lakatos és lecseréli a zárat. (...) Amikor már azt hinnéd, a rejtvény végénél jársz, nem egyetlen kérdés bukkan fel előtted, hanem az összes újra és újra megjelenik, és azok közül kell kibogarásznod a megfejtést, az egyetlen választ, amely megválaszol minden kérdést.

Nem az a valódi veszély a bosszúban, hogy az ellenséged megtudja az igazat rólad. Az igazi veszély az, hogy amíg a valódi énedet rejtegeted, másokról sem tudhatod meg a teljes igazságot, csak amit a látszat enged.

Ti férfiak azt hiszitek, hogy mindent megengedhettek magatoknak, hogy az egész világ körülöttetek forog, és mindenki más csak selejt. Hát nehogy azt hidd. Akármikor összetöröm, kifacsarom a szívetek. Sosem leszek a céltáblátok.

A szakadékon, ami közötted és a lehetőségeid között tátong, csak akkor juthatsz át, ha nem hazudtolod meg önmagad. Máskülönben bármekkorát ugrasz, belezuhansz. 

A nők okosak. Látszólag ugyan magukat vélik prédának, de valójában mindegyik vadász. A nők rögtön felismerik a férfiak gyenge pontját és szembesítik őket azzal, majd meghozzák az ítéletüket. Mi pedig már csak a büntetésünket tudjuk meg.

Minden, ami hűséggel kezdődik, árulással ér véget.

 A bűnösök mindig az árnyékban bújnak meg, mert a bűnnek lételeme a sötétség. A bűnösök fegyvere még a szótlanság, miután a bűn egy másik kelléke a csend.

Ne feledd: bármit is követtél el az életben, mindig a legelső vétkedért fogsz megbűnhődni.

A szeretet nem más, mint egy játék az elkerülhetetlen végzetünkkel, ahol az sem nyer, aki komolyan veszi, s az sem, aki dacol a sorsával. Kicsit olyan ez, mintha visszafele lépkedne az ember, mint egy visszaszámlálás nulláig. Hiába szeretünk kitartóan és önfeledten, ha a játék valakinél véget ér, kezdhetjük az egészet újra.

- Szinte alig ismerlek, mégis mintha egész életemben itt lettél volna. Mégis miért van az, hogyha valami bánt, azt szeretném, ha te vigasztalnál meg? (...) Miért van az, hogy ilyenkor szeretnélek átölelni téged? Miért vonzódom hozzád? Legalább mondd, hogy te nem. Mondd, hogy te nem érzel ilyet, kérlek.
- Én nem. Nekem te ennél sokkal többet jelentesz.

- Azt mondtad, nem hiszel a sorsban.
- Abban nem, hogy a sors elválasztja az embereket, abban, hogy összehozza őket.
- És aki két szék közé kerül? Az is a sors, vagy a mi döntésünk eredménye?
- Nem, csak abban dönthetünk, ami kizárólag rajtunk múlik

Senki nem képes egy fél életen át hazugságban élni még úgy sem, ha önmagadnak hazudsz.

Amikor az igazságból hazugság lesz, a barátból ellenség, a szerelemből gyűlölet és a szabadságból börtön, akkor már csak egy lehetőség marad: bosszú mindhalálig.

Az emlékeinkhez nem kell látni, azokat vakon is jól ismerjük.

Vajon mit néz az ember a másikon, amikor előtte áll? Leginkább talán azt, amit önmagában keres.

Vedd el valakitől, ami a legfontosabb neki, tedd reménytelenné és készen is van a bosszú. Vedd el valakitől a lehetőséget, hogy szeretteinek segítsen, hogy oda menjen, ahová a szíve húzza és készen is van az igazi szenvedés. Szállj szembe mindennel, vállald a lehetetlent is, rúgd fel a szabályokat és kész is a valódi háború.

Tudod miért ragaszkodtam hozzád annyira? Mert eszembe juttattad, milyen voltam régen, mielőtt ebbe az ördögi körbe kerültem. Újra megmutattad nekem azt a világot, ahol érdemes szeretni, amit szeretnék inkább elfelejteni.

Hallgass! Nem azért jöttem, hogy te beszélj, hanem hogy én elmondjam... én mindig jónak láttalak, mindig őszinte, normális embernek tartottalak, hogy verhettél át, hogy voltál erre képes? (...) Tudod, hogy mi történik, ha egyszer elveszíted a másik bizalmát? Az, hogy soha többé nem hiszel majd annak az embernek! Ha akkor hazudott, most mért ne tenné ugyanazt? Elérted azt, hogy innentől kezdve, soha többé nem lehetek biztos benned. (...) Én a legszebb dolognak hittelek az életemben, de kiderült, hogy a leggonoszabb vagy.

Bármilyen jól tervezel, bármilyen fantasztikusan is játszod a szereped, az élet minden alkalommal legyőz. De ezt vállalni kell és ugyanúgy előre tekinteni, mert a jövő kiismerhetetlen, és ha az ember egy kicsit bele tud pillantani, akkor meg is változtathatja. Azokkal az apró változásokkal pedig akár az egész sorsunkat is fölülírhatjuk. Feltéve, hogy a sors nem ügyel arra, hogy valamire ne gondolj. Akárkit bevonhatsz a sorsod játékába, mindig lesz egy, aki tönkre akarja majd tenni. De nem szabad, nem szabad megijedni, tovább kell próbálkozni és megtalálni a módját annak, hogy ismét te irányítsd a játszmát. Nincs mitől félni, ha eljön az ideje, megnyugvással töltenek majd el azok a napok, órák, percek, amikor jól alakult a sorsunk. Még akkor is, ha később minden összeomlott körülöttünk.

Az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal. A magány ugyanis az, amikor az ember nincs kibékülve azzal, amit a tükörben lát. Az a magányos ember, aki valamiért képtelen kilépni a saját falai közül. De nem mindenféleképpen marad magányos az az ember, aki falakat, rosszabb esetben várakat épít maga köré, mert jön egy szerencsés ember, aki lerombolja azokat. Az viszont örökké magányos lesz, aki úgy érzi, nem érdemli meg, hogy szeressék

A szeretet nem más, mint egy játék az elkerülhetetlen végzetünkkel, ahol az sem nyer, aki komolyan veszi, s az sem, aki dacol a sorsával. Kicsit olyan ez, mintha visszafele lépkedne az ember, mint egy visszaszámlálás nulláig. Hiába szeretünk kitartóan és önfeledten, ha a játék valakinél véget ér, kezdhetjük az egészet újra.