Versek

Visszahulló álom

Csendes zuhanásból éledő álom

szárnyára emel, rám vágyakat hímez,

fűz-kupola alá rejtőző lágy nesz

az enyészett időre színeket von.

Hamvadó parázsból villanó szikra
lángokat csiholva szívemig fut,
otthonát keresve nyitná a kaput,
elkésett, egykoron ő zárta kulcsra.

Lelkembe égette a halott reményt;
őrködjem felette a fényeken túl,
leheljek lüktető életet belé,

felhőtlen égre ne szálljon a pernye,
a sápadó múlt árnya ölembe hull,
s ott pihen örökké, fészkére lelve.

Versek

Magamba zártam. Magamba' fájva

kutatok utána. Már nem érem el.

Pedig körmömmel téptem,

sebembe véstem azt a képet.

Lelkemben jártál, s nem vigyáztál.

Talpadról lehullott homok vagyok.

Könnyekben hoztam, magamból loptam

neked a mindenség egy szeletét..

- A parton álltam, s ahogy felszálltam,

visszanéztem a földre még.

Karom kitártam, csak akkor láttam,

egyedül maradtam a part fövenyén. -

Nem írhatom ki magamból,

belém fagyott a naptól rohanva elcsent

törékeny fény. Az érzés amit véltem,

rég árnyékba égett. Talán nem is volt.

Nem írhatom ki magamból,

hát üvöltöm, hogy hangomtól

végre te is fájj, nagyon,

de a nyilakat most is kihúzom,

már heg sem marad a múlton,

s amíg szívemre simítalak,

ölelő karom kettőnket

egy pók hálóján szelíden

újra elringathat..."

Versek

Bolyongsz, mint árva szél

a száj néma, csak a szem beszél

ez érdek és a békesség

csak belül vérzel

könnyed is csak belül égnek.

Ne lássák, hogy sírsz

ha kérdezik

mit mondanál,

hiszen úgysem érthetik.

Körbevesz álnok jószándék

és sok őszintének hazudott szó

gyakran úgy érzed

valahol máshol volna jó.

Néha a szívedbe mar

talán Te sem vagy különb

ilyenkor önmagad is

messze elkerülöd.

Ne higgy a reménytelen pillanatnak!

Ne higgy, adj esélyt még magadnak!

Csak néhány év az élet,

csak néhány pillanat a boldogság

Versek

S mint gyümölcs a magvat,

Úgy hordozlak magamban.

Kimondanám, mint egy valódi költő,

Nem elkoptatott szavakkal,

De cukorba fullad a lángoló szív,

S azt bevonja édes sziruppal.

Ott vagy egy molylepke verdeső szárnyán,

Ott vagy a falat kenyérben,

Az esti olvasmány behajtott lapján,

A karomra harcolt névben.

Én nem látok mást, csak téged. 

Versek

Igen... fáj, de

nem írhatom ki magamból,
mert akkor az agyamban törölnéd el.
Szétkennéd bennem amit kerestem,
s hiába igyekeztem, nem leltem fel.

Magamba zártam. Magamba' fájva
kutatok utána. Már nem érem el.
Pedig körmömmel téptem,
sebembe véstem azt a képet.

Lelkemben jártál, s nem vigyáztál.
Talpadról lehullott homok vagyok.
Könnyekben hoztam, magamból loptam
neked a mindenség egy szeletét..

- A parton álltam, s ahogy felszálltam,
visszanéztem a földre még.
Karom kitártam, csak akkor láttam,
egyedül maradtam a part fövenyén. -

Nem írhatom ki magamból,
belém fagyott a naptól rohanva elcsent
törékeny fény. Az érzés amit véltem,
rég árnyékba égett. Talán nem is volt.

Nem írhatom ki magamból,
hát üvöltöm, hogy hangomtól
végre te is fájj, nagyon,
de a nyilakat most is kihúzom,
már heg sem marad a múlton,
s amíg szívemre simítalak,
ölelő karom kettőnket
egy pók hálóján szelíden
újra elringathat...

Versek

Festetlenül
Leültem, hogy írjak valami szépet, vastag filctollal kikanyarítva, ami a lényeg, lágy rózsaszínbe fűzve mesterit, valami újat, ami téged is felvidít. Enciánkékkel írtam múltamat, narancsvörössel ábrándokat. Aranyból szőttem fölé' jövőt, párizsi zölddel szegtem körbe őt. Túl színesnek láttam művemet, hát fáradt kékkel festettem át neked. Nem láthat rajta senki mást, mint ködbe olvadt diszharmóniát. Most nem adhatok semmit sem, amit akartam lehet elviszem. Egy érzés, hogyha átjár és elandalít,
az voltam én,
s nem ez a pár sor itt.

 

Versek

Hallgasd, egy tangót dúdol a szél,

Minden ölelése szerelemrõl beszél,

És a léptünk suhan az éjszakán,

A lázas pillantás egy csókot kíván.

Hallgasd, egy tangót küldök neked,

Nyújtsd ki a kezed és csukd be a szemed,

A bálterem közepén lebben a fátyol,

Az égen a hold és minden csillag táncol.

Májusi illat száll a táj fölött,

Elmarad a föld a szerelem mögött,

A fehér ruhámnak szárnya lebeg,

Távol lett a föld, s közel a fellegek.

Szorosan ölelj át, és maradj itt velem,

Csak tangót táncoljunk, édes kedvesem,

Így táncoljunk át az egész életen,

Mert megmarad a csók és a szerelem.

Szikrát szór az ég, csillog a hajam,

Amikor átölelsz, elakad a szavam,

Két karod öleli át az életem,

Remegõ ajkadon van a szerelem.

Hallgasd a zenét és álmodj velem,

Ott van a kezedben egész életem,

A csillagok között ragyog a szemem,

Mert örökké tart, örök a szerelem.

Illatodat érzem, talán a szél hozta,

Mindig megérkezik, olyan, mint a posta,

Fölkavar, elillan… rohannék utána,

Csak a képzelet tart ma a karjába.

Elképzeltem csókod mámorító ízét,

A képzelõdéstõl ma már csak a kín ért,

Nem játszadozni egy képzelt világgal,

Szembetalálkoznék újra a magánnyal.

Nem beszélünk róla, mégis létezik,

A négy szívkamrába mint lakó költözik,

Fölkavarja lelked, álmodozva várod,

Hogy a nagy szerelmet egyszer megtalálod.

Ha még nem találtad, indulj el az útra,

Szomjas lelked – tested rátalál a kútra,

A vágyaknak kútja soha ki nem szárad,

Mikor megízleled, majd õ megy utánad.

Ez is kábítószer, örök a hatása,

Mindenkinek aki szereti a virágokat..

Élt egyszer régen egy férfi, aki imádta a virágokat. Napokat tudott eltölteni azzal, hogy kisétált az általa oly becsesen gondozott kertjébe, és csodálta virágai szépségét. Egy nap azonban olyan virággal találkozott, ami más volt, mint a többi. A férfit földre terítette a virág lenyűgöző látványa, nem tudott szabadulni attól a félelmetes érzéstől, hogy lesz majd idő, amikor elveszíti a virágot. Odasétált a virághoz, és egy apró mozdulattal elszakította gyökerétől, majd a nappaliban lévő vázájába helyezte, hogy mindig vele legyen féltett és szeretett virága. A virág azonban idővel elhervadt, a férfi szomorú lett, mert ráébredt, hogy azzal, hogy magáénak akarta a virágot, megfosztotta őt szabadságától, és bár így egy rövid időre csak az övé volt, de végül mégiscsak elszakadt tőle. A férfi tudta, hogy soha nem kaphatja vissza virágát, mert az meghalt. Egész életét abban a magányban élte le, amit saját maga okozott magának. Többé egy virág sem tetszett neki, mert egy sem volt ahhoz fogható, akit ő szeretett.

Amy Winehouse - Rehab

Amy Winehouse - Back To Black

Vers

Mit ér a csók, ha nincs virága?
Az ölelés, ha csupa rémület?
Benned szárad el szívem ága,
Késemből kihull minden gyűlölet.
Szerelmed tán csak a pénz, úgy lehet!
S meggörbülhetek dalt zengve én,
Árverezik már rég a lelkedet.
November hava vágtat felém.

Caramel

A betonból nőtt rózsa

A betonból nőtt rózsa
Vattacukor7 .

Ha valamit a betonba ültetsz, amikor az kinő, ugyan tele lesz karcolásokkal, mégsem azt fogod mondani: "Nézd, mennyi karc van ezen a rózsán!", hanem azt, hogy: 

"A francba is, ez a rózsa kinőtt a betonból!"

  Zsóka

 

 

 

 

She-Elvis Castello

Világok...


Hajlik az ág, ahogy a szél fújja,
Törékeny virágszál fürdik a porban.
Táncoló lepke szellővel lebben,
Fűszál hegyéről harmatcsepp cseppen

Távol a fénytől szellemek járnak,
Beburkolóznak az örök talányba.
Fázik a testük, az éj betakarja.
Meztelen lelkünk' az Isten akarja

 

.

 

Vers

Simítsd rám a szót,
simítsd rám, kedves!
Ne hangosan,
inkább leheld lágyan,
csendben!
Olyan megnyugtató,
mikor rám hajol halkan,
- cirógató fényben - becézget,
mint hajnal.

Legalább ma mondd ki,
de ne is mondd csak súgjad!

Simítsd rám a szót,
simítsd rám a múltat!
Látod, kigyúlt a fény is,
bizsergeti testem,
hiába táncolnak rajt'
fázós esőcseppek...
Mindent felszárít egy szó,
ha rám simul...........

Vers

Az eső szerelme

Életképek-villanások

Szerelmes lett az eső a szélbe,

imádta amikor az susog,

nyári éjek csendes magányába

ahogy hordta az akácillatot.

Szerette a felkorbácsolt képet,

folyók felett dúló erejét,

megcsodálta a kis semmiségből

felduzzadó hatalmas legényt.

Messzi tájról indultak ők ketten,

útjuk gyakran találkozgatott,

az őserdő fülledt melegéből

az ég a földnek zivatart lopott.

Cseppenként mind halomba hordta,

fellegfészkében az eső suhant,

a szél kísérte sivatagon túlra,

hol szívében szerelem fogant.

Csillogtatta millió kis cseppjét,

lágy permettel szórta a határt,

szikrázott szirmokon kacéran,

láb' lógázva is a szélre várt.

De hiába minden trükkös szándék,

a szél rohanva tört mindenen át,

az eső függönyét széttépve

pusztulást hagyott maga után.

Szerelmes volt az eső a szélbe,

de cseppekre tört benne a vágy,

így, ha fájó képek gyötrik néha,

jéggel veri máson el baját.

 

Vers

Jól van, nem sírok már.
Ablakomon csak az eső csordogál..
Kitárjam szívem, kedvesem?
Nyomorom inkább ködbe temetem.

Tán koldulni kéne még időt,
hogy ne zsongó fejjel tapasszam
fiókomba a hiányt...
De már semmivé vált minden,
így a rongyos reményért
megfordulni is árt.

Ha letörölném könnyem,
üres maradna a helyem,
hol küzdelmek fonódtak sorba
hamis gyöngyszemek helyett.

Jól van, nem sírok már.
Csak az eső csepereg,
s az ablakkeretről a festék
megtörten lepereg.

Ramiz idézet

Amit az életben keresel, az nem a könyvekben van. Amit keresel, azt nem olvasva fogod megtalálni. Az élet hiányzó elemeit magadban sosem fogod összerakni, amit keresel, azt a világban keresd, amit keresel, a szíveddel fogod megtalálni. A világ összes létező könyve nem más, mint egy logikai játék, az oldalak és mondatok nem pótolhatják a szeretet helyét. Olvasva megismerheted az életet, de csak szeretve értheted meg. 

Idézet

Elbujdostál, mert bánat érte lelked, s a sátradat egy hegytetőre verted. De alkonyórán ott is szállnak árnyak - hová futsz tőlük majd, ha rád találnak? ... 

Te vagy......

Te vagy a levegő amikor fuldoklok a gondjaimtól, melletted fellélegezhetek. Minden hazugság, minden csak álca, egyedül Te vagy az igazi! 

Ramiz idézetek

 A halálból még van visszaút, de az árulásból nincs.

Ramiz: Amikor úgy alakulnak a dolgok, ahogyan az ember eltervezte az élet mindig közbe szól és tesz arról, hogy ne legyünk nyugodtak gondoskodik arról, hogy ismét legyen veszíteni valónk.

  

Ramiz: Az ember akkor fogja fel igazán, hogy mit akar leginkább, amikor azt már elveszítette. Akkor érzi legerősebben valaminek a hiányát, ha az már nem lehet az övé. Ha a helyükre kerülnek azok a dolgok, melyekre mindig is vágytunk, a félelem akkor mutatja meg az igazi arcát az igazság képében. 

Ramiz: Amikor végre megtaláljuk azt, ami hiányzott az életünkből úgy becsüljük, mint ha még abban a pillanatban el is feszítenénk. Hogy azután ez a pillanat milyen hosszúra nyúlik az már nem feltétlenül rajtunk áll.

  Ramiz: Tudod, álmában az ember jobban érzi, hogy ki a barát és ki az ellenség.

Ramiz: Édes fiam a természetben, ahogy azt te is tudod, minden vadnak megvan a maga a területe, ami persze fajonként, élőhelyenként változik, de ha Te betörsz közéjük, mind nyugtalanná válik. Vagy elmenekül, vagy támadásba lendül.

Ezel: És mi van a ketrecbe zárt vadakkal?

Ramiz: A ketrecbe zárt álatoknál is megvan ez. Igaz náluk egy picit más a helyzet. Nyílván olvastál már olyat, hogy az oroszlán fölfalta a gondozóját. Persze nem azért mert annyira éhes volt, hanem azért, mert az oroszlánt egyszerűen gyilkos ösztön élteti. szomjazik a vérre. De a ketrecen belül neki is megvan ugyanúgy a területe, amit ha megsértesz ez, az ösztön párosul a fennhatóság érzetével és kíméletlenül elbánik a behatolókkal tudod?..

  

Az olyan elszánt emberekből, mint te vagy előtörnek az ösztönök és olyankor nem szabad háborgatni őket. legyen szó sikerről vagy sikertelenségről. Az őrület mindig ott van a tekintetükben és az bármelyik pillanatban kiszámíthatatlanná teheti őket. Úgyhogy visszatérve, ahogy a mondás tartja: ne ébrezd föl az alvó oroszlánt.

Ezel: Mit kell akkor tenni vele?

Ramiz: Megvárni, amíg Ő jön oda hozzád, megvárni, amíg elfogadja, hogy mellette vagy, mert idővel minden vad rájön arra, hogy nem mindig elég egyedül védeni a területét.