Versek

Visszahulló álom

Csendes zuhanásból éledő álom

szárnyára emel, rám vágyakat hímez,

fűz-kupola alá rejtőző lágy nesz

az enyészett időre színeket von.

Hamvadó parázsból villanó szikra
lángokat csiholva szívemig fut,
otthonát keresve nyitná a kaput,
elkésett, egykoron ő zárta kulcsra.

Lelkembe égette a halott reményt;
őrködjem felette a fényeken túl,
leheljek lüktető életet belé,

felhőtlen égre ne szálljon a pernye,
a sápadó múlt árnya ölembe hull,
s ott pihen örökké, fészkére lelve.