Érzések....

 

Akkor is ölelj,

ha a dühödt világ

szemében

bűnösök vagyunk

és megvetéssel kísértik

a könnyekbe gyűrt féltést,

mert, lehet bármily nagy

az elkövetett vétség,

a szerelem erejét

nem száműzhetik,

hisz, az belőlünk született,

s általunk meghaló,

örökjoggal felruházott,

láthatatlan

érzés.

Olykor furcsán ismétlődik bennünk egy érzés, ahogy a zene misztériuma elzár minket a külvilágtól…gyakran egyetlen hangot vár a fül, egyetlen csendülő dallamot könyörög a néma elme, de az a húr nem akarja táncát kezdeni…végül megértjük, hogy a legszebb hangokat finom gondossággal kell elővarázsolni, mert ha megszokja a fül, onnantól varázstalan hangjegyszerűséggé torzul a vágyott hangzás…vigyázd szíved szavát, akár a ritka dallamok titkát, de simítsd meg vele, akinek lelkébe örökre elhelyeznéd e szerelmi zenedobozt…

Ha menni vágynál...

Mennél..
egyedül állsz pőrén
a választott út elé
önkínzó vezeklésed
sajnálat szülte kép
arcodon csüggedés
sorsdöntő pillanat
azt hiszed menni tudsz,
valamid itt marad...

Lelkednek húrjai
kezembe lüktetnek
a múlt percei szárnyaló érzések ha menni vágynál nem esek térdre hisz itt maradtál lüktető szívedben!

A gyarló lélek a végtelenbe száll...
Most sólyom lehet, szabad madár.
Vigyázz, minden élet, ha szeretsz,
Kínokból sokat, örömből ad keveset!

Reggeli röpke fény vidám dalokat,
A sötét éj gondjaidnak álmot ad.
Ha egy szilaj villám a földbe vág,
Felperzsel mindent, mint a láng.

Vágyva karodba e bús alkonyon,
A legtöbbet amim van, neked adom.
Gondolatom legyen tiéd, száll tova,
Te vagy egyetlen fénylő csillaga.

Gondolatban érezz ezen az éjjelen,
Hozzád bújva a vágy is megpihen.
Símítva fáradt arcod és szemed,
Csókommal törlöm a könnyedet.

Gondolatom száll feléd, ott vagyok,
Tárd ki lelkedet, mondd el bánatod.
Csókolj vadul és lágyan simogass,
Ölelő karom most fonja át nyakad.

Csak a gondolat tiéd, fogadd el hát.
Egy csodás éj messze tűnő varázsa ez,
Csak mámor, csak őrült vágyakozás.