Zongoraszó
Édes emlékként hívogat e dal,
Mit szám dúdol, de szívem hall.
Álmomban kísért, fekete s fehér,
Felváltva leütve élet mit zenél.
Szárnyal a pillanat, felzúg dallam,
Hömpölygő árként hordozom magamban.
Mi lezúdul, mindenkit elriaszt,
Mert felhevíti szívemen a viaszt.
S szólít magához önző képzelet,
Lelkembe szórva széttépett képeket.
Zongora szól, vele játszik féktelen,
A fiú, kit szívem feledni képtelen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése