Úgy zuhant rám most a csend
Hangzavar van,
csak a szívem néma bent
Nincs mit mondanom
vagy inkább nincs kinek
Ezért nem mondom el, senkinek
Ki nyitott szemmel
és vaksötétben él
Ki a múltban jár
és a mában lenni fél
Annyira szeretett,
hogy minden érzést otthagyott
Nem tud már miből adni
, talán végleg elfogyott.
Az ember csak egyet akar,
az álmaihoz felnőni,
Mire felnő,
az álmokat lassan elfelejti…
Mi együtt gyerekek voltunk
a két ébren álmodó
Valami így marad,
már sose változunk.
Két karod ad szárnyakat nekem
Te hittél bennem, mikor nem hitt senki sem
És ha gyönge volt a szél, Te magasra emeltél
Csak én tudom, hogy mennyire szerettél…
Úgy zuhanunk át az életen,
Hogy fel nem fogható hirtelen
Két ébren álmodó voltunk
És ez maradt nekem
Szüntelen csak az
álmom kergetem.
Ma már más szemmel látom,
Homályos fátyol mögül néz rám
, minden álmom
Néha arra vágyom,
hogy ne is tudjam,
hogy valaha éltek,
De el nem hagynak,
el nem múlnak már.
Úgy rohanunk át az életen,
Hogy fel nem fogható hirtelen
Két ébren álmodó voltunk
És ez maradt nekem
Szüntelen csak az álmom kergetem.
Szüntelen csak az álmom kergetem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése